«

»

OPSZ Polgárőr Ifjúsági Tábor 2012

O.P.SZ. Polgárőr Ifjúsági Tábor

Helyszín:

Gyenesdiás

Időpont:

2012. július 3-8.

 

 

 Mint az köztudott az oktatásra rendelkezésre álló anyagi támogatás véges. Könnyelműség lenne kihagyni egy olyan lehetőséget, amikor együtt vannak a polgárőr fiatalok és minden megye képviselteti magát. Ezért egy olyan tábort terveztek idén a szervezők, ahol az oktatásokban olyan témák szerepelnek, melyek aktuálisak és érdeklődésre tartanak számot.

 

Minden megye kap feladatot, amiből fel kell készülnie. A feladatok olyanok, amelyekkel a gyakorlatban is találkoznak a polgárőrök. Négy-négy megye kap azonos feladatokat. Egy megye megjeleníti, gyakorlatban bemutatja, a feladatot a másik három értékel, javítja a hibákat. Délután, már hibátlanul a négy megye együtt előadja a feladatot.

Mint az a lenti programból is látszik, idén új témaként jelenik meg a médiával való kapcsolat. A mai rohanó világban bárkivel előfordulhat, hogy nyilatkoznia kell. Szükségesek az alapismeretek, ezért a Rádió P is ott lesz a helyszínen, hogy segítse a táborozókat.  

A fórumot szombat délelőttre tervezték, melyben részt veszek az Országos Polgárőr Szövetség vezetőin túl a megyei rendőr-főkapitányság képviselői is.

 

Július 3. kedd

08:45-12:00 A táborozók beérkezése, regisztráció, szobák elfoglalása

12:30-13:30 Ebéd

14:00-18:00 Tábor megnyitása, eligazítás, bemutatkozik a Zala Megyei Polgárőr Szövetség

19:00-20:00 Vacsora

20:30-23:00 Kötetlen

 

Július 4. szerda

08:00-08:45 Reggeli

09:00-09:45 Polgárőr elméleti képzés

10:00-12:00 Az előre kiadott szolgálat ellátás közben előfordulható szituációk megjelenítése (egy megye előad, az azonos témában felkészült megyék értékelnek)

Szituációs bemutatók:

  • Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset
  • Befejezett betörés észlelése
  • Tetten ért betörés észlelése
  • Rendőrrel közös járőr szolgálat (Igazoltatás, közúti ellenőrzés, helyszín biztosítás)
  • Rendezvénybiztosítás

12:30-13:30 Ebéd

14:00-16:00 Azonos témákban felkészült megyék, együttes előadása már javítva

16:00-18:00

  • Szabadidő
  • 10 fővel szolgálat a strandon
  • Fürdés

19:00-20:00 Vacsora

20:30-23:00 Kötetlen, közös szolgálat a településen

 

Július 5. csütörtök

08:00-08:45 Reggeli

09:00-12:00

  • BTK. változás és fiatalkorúakra vonatkozó szabályok
  • BÁH előadás
  • Családon belüli erőszak felismerése illetve kezelése

12:30-13:30 Ebéd

14:00-18:00

  • Polgárőr járőr csapat versen
  • 10 fővel szolgálat a strandon
  • Fürdés

19:00-20:00 Vacsora

20:30-23:00 Kötetlen, közös szolgálat a településen

 

Július 6. péntek

08:00-08:45 Reggeli

09:00-12:00

  • Környezetvédelmi előadás
  • MÁV vasútbiztonság
  • Önvédelmi bemutató, oktatás

12:30-13:30 Ebéd

14:00-18:00

  • Polgárőr járőr csapat versen
  • 10 fővel szolgálat a strandon
  • Fürdés

19:00-20:00 Vacsora

20:30-23:00 Kötetlen, közös szolgálat a településen

 

Július 7. szombat

08:00-08:45 Reggeli

09:00-10:00 Kapcsolat a médiával

10:00-12:00 Fórum

12:30-13:30 Ebéd

14:00-18:00

  • Élő rádiós közvetítés a táborból, a Rádió P műsorvezetőivel közös műsorkészítés
  • 10 fővel szolgálat a strandon
  • Fürdés

19:00-20:00 Vacsora

20:30-23:00

  • Tábor értékelése, díjak átadása
  • Tábor szépe választás
  • Kötetlen

 

Július 8. vasárnap

08:00-08:45 Reggeli

08:45- 10:00 Csomagolás, szobák átadása, tábor elhagyása.

 

Természetesen a program nem végleges, a szervezők jelezték, minden jó és megvalósítható ötletre nyitottak.

 

További információ:

ZALA MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG  (8900 Zalaegerszeg, Ady Endre út 50-54.) 
Telefon: 06-92/511-299, Fax 06-92/511-298, Mobil: 06-30/385-9513; 06/30/470-4999
Email: zmpsz@zalaszam.hu

Irodai ügyfélfogadás: kedd, szerda 08.00-16.00 óráig